Rólad
Sziasztok, Bazsa vagyok, kacifántos gyermek. Már 17 éves. Nem vettek fel, sajnos magán napközibe sem, mert „egy személyes gyermek vagyok.” Ez azt jelenti, hogy egy ember folyamatos jelenlétét, figyelmét igénylem. Nem tudok másokhoz kapcsolódni, mert nem hallok, nem beszélek, viszont nagyon erős akaratom van és elszántan a fejembe tudok venni dolgokat, amiket szeretnék. Ezt hangok adásával, néha sírással is tudom közölni a környezetemmel. Talán néhány szakértő azt mondaná rám, hogy kicsit autista is vagyok, meg hiperaktív, de az én világomban nincs jelentősége a szavaknak. Anyukám, és akik vigyáznak rám mégis valahogy pontosan értik, mit szeretnék. Sosem vagyok agresszív és általában nagyon jó kedvem van. Különösen akkor, ha játszanak velem. Például tudok a tükör előtt puha tárgyakat dobálni. Néha hangosan kacagok ezen, annyira élvezem.
Megvan a saját rutinom, ez ad biztonságot, ettől nem szeretek eltérni. Egyébként ebben nem is vagyok különleges, hiszen más két lábon járó élőlények is így vannak ezzel.
Szeretek sétálni, kimozdulni, hiszen egész nap a négy fal között lenni, azért elég uncsi. Ezt nem olyan egyszerű a környezetemnek kivitelezni, mert kicsit megnőttem, kb. 45 kg vagyok, és már elég nehezen pakolnak be mindenféle kerekes járműbe. A lépcsőkről nem is beszélve. Jó lenne úgy átalakítani a lakhelyünket, hogy könnyebben tudjanak mozogni velem.
Ha érintett szülő vagy jelentkezni tudsz a kapcsolat fülnél.
Velünk, értünk, együtt
Az Átölelve Alapítvány munkája mögött egy közös cél áll: egy olyan biztonságos, elfogadó közösség létrehozása, ahol a kacifántos gyermekek és felnőttek, valamint az idős, ellátásra szoruló emberek napközben szakszerű gondoskodásban részesülhetnek, miközben családjaik tehermentesülhetnek a mindennapokban.
Támogatásoddal az Átölelve Napközis Otthon megvalósulását segíted. Egy olyan helyét, ahol a gondoskodás nem csupán feladat, hanem jelenlét, figyelem és emberi közelség.
Egy helyet, ahol az érintettek biztonságban, méltóságban és elfogadásban tölthetik a napjaikat.
Hiszünk abban, hogy a legnagyobb változások sokszor közösségből születnek.
Minden felajánlás, minden támogatás egy lépéssel közelebb visz ahhoz, hogy ez az otthon valósággá váljon.
Köszönjük, ha részese vagy ennek az útnak.
„Átölelve megtartjuk egymást.”
Támogatás
Név: Átölelve Alapítvány
Bank neve: MBH Bank Nyrt.
Bankszámlaszám: 10300002-13893705-00014906